Kövér hivatalosan megsértette a sajtószabadságot!

Kövér hivatalosan megsértette a sajtószabadságot!

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangú döntéssel kimondta, hogy Kövér László házelnökként megsértette 6 magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből.

A hat újságíró közül ketten indexesek, a többiek a HVG, a 24.hu és az azóta megszűnt Népszabadság Online újságírói voltak.

Az indokolatlanul jogkorlátozó parlamenti sajtószabályzat működtetésével Magyarország megsértette az újságírók szólásszabadságát, a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogát - áll a strasbourgi beadványban, aminek a bíróság igazat adott.
Nem vagyoni kártérítésként az államnak 1574 eurót (1,6 millió forintot) kell fizetnie. A döntés ellen a bíróság Nagykamarájához lehet fellebbezni, amit Kövér házmester gazdái nyilvánvalóan meg is tesznek majd.

2011 óta 17 esetben tiltottak ki a Parlamentből újságírókat vagy éppen teljes szerkesztőségeket - főként azért, mert nem engedélyezett helyen zajlott forgatás. Az érintett újságírók és szerkesztők többször kifogásolták a gyakorlatot, de a magyar bíróságoknak és az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre vizsgálni ezeket az ügyeket.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése azt jelenti, hogy mostantól minden, a Parlamentből hasonló indokkal kitiltott újságíró sikerrel perelhetné Magyarországot, és azt is, orvosolni kell a kitiltásra lehetőséget adó jogi szabályozást, az ítélet végrehajtásának része lesz a gyakorlat megváltoztatása - írja az Index.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.09

Dobrev: A jövő nagy vesztesét Orbán Viktornak hívják!

Amit Angela Merkel mondott, az jó Európának, jó Magyarországnak és nagyon rossz Orbán Viktornak - írta közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

  • 2020.07.09

Az önkormányzatok nyakába varrná Orbán az Airbnb kinyírását

Az Airbnb lakások korlátozása is, engedélyezése is érdekeket sérthet, ezért a turizmusban családilag is érdekelt Orbán inkább eltolja magától a felelősséget.

  • 2020.07.09

Brutálisan drágultak az élelmiszerek!

A Fidesz győzelmi jelentései hazugságok: jelentősen drágább az élet, mint tavaly.