Karácsony Gergely: Orbántól vegyék el az EU-pénzt, ne a magyaroktól

Karácsony Gergely: Orbántól vegyék el az EU-pénzt, ne a magyaroktól

Körzetek és városok kapják az Európai Uniós forrásokat a Fidesz-kormány helyett – mondja a főpolgármester.

Nem szabad a magyar embereket büntetni a jogállamiság helyzete miatt – erről beszélt a német Südwest Pressnek adott interjújában Karácsony Gergely. Budapest első embere szerint azt kell büntetni, aki a bűnöket elkövette. Vagyis a vámpírkormány karmaiból kell kiszabadítani az Európai Unióból érkező pénzeket. De a magyar embereket nem érheti veszteség!

Káros nacionalizmus!

Karácsony szerint a nacionalizmus árt az európai szolidaritásnak. Ugyanakkor nem feltétlenül csak a nemzeti érzés jelenti a problémát. A szlovákoknál teljesen más kormány van hatalmon, pedig náluk is erős a nacionalizmus. Úgyhogy nem lehet általánosítani, hiszen a helyzet fölöttébb összetett a Duna-medencében. A megoldást az jelentheti, ha globális problémákra az EU képes lesz globális válaszokat is adni.

Ami pedig a pénzek elosztását illeti, Karácsony Gergely:

Nem ért egyet azzal, hogy csökkentsék a közösségi támogatást, inkább az elosztás módján kellene változtatni, éspedig úgy, hogy a körzetek és városok kapjanak többet a központi hatalom helyett.

A főpolgármester úgy rúgná arcon a vámpírkormányt, hogy ne tudjon több vért szívni a magyar emberekből!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.03

Kamugép: 9 millió helyett 0,9 millió maszkot varrtak a börtönben

Hadházy Ákos parlamenti képviselő kérdésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága elismerte, hogy 9 millió maszk helyett április óta összesen csak 890 ezret sikerült legyártani a kínai maszkgyártó csodagépsoron a sátoraljaújhelyi fegyházban.

  • 2020.08.03

Lázár szerint ő teniszezni és nem fideszezni jött

Lázár került a Magyar Tenisz Szövetség élére. Nagy visszatérésre ne számítsunk, hiába szerzett pontot, a meccset régen elvesztette.

  • 2020.08.03

Szijjártó alkalmanként 3 millióért portyázott maszkok után

Idén eddig 154 millióba került nekünk a luxusminiszter utazgatása.