DK: Milliárdok a Várba költözésre, 0 a családok támogatására!

DK: Milliárdok a Várba költözésre, 0 a családok támogatására!

Milliárdokat szán a kormány a Pénzügyminisztérium Várba költöztetésére, miközben a gazdasági válságban vergődő családok semmit sem kapnak - erre a Demokratikus Koalíció világított rá.

A Pénzügyminisztérium várba költözésével kapcsolatos előkészítő munkálatokat még 2016-ban kezdték meg. Akkor bruttó 41,6 milliárd forintra becsülték a várható költségeket. Időközben 46 ezer négyzetméter hasznos területre kapott építési engedélyt a projekt. A megvalósuló beruházás teljes költségét majd csak a kiviteli tervdokumentáció véglegesítése, és az ezt követő – a hátralévő munkafázisokra lefolytatandó – közbeszerzési eljárások eredményeként lehet megállapítani. 

Minden esetre a beruházás során az eddig elvégzett előkészítési, tervezési és kivitelezési munkák ellenszolgáltatásaként kifizetett teljes összeg 6,2 milliárd forint volt.

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált a projekt drágulásával kapcsolatos sajtóhírekre.  A párt szerint a felháborító, hogy miközben a válságban családok ezrei mennek tönkre, és nulla forint segítséget kapnak a kormánytól, a Pénzügyminisztérium költöztetésére milliárdokat szánnak. 

Mi, európai magyarok tiltakozunk az értelmetlen pénzszórás, a mániákus Várba költöztetés ellen, aminek pusztán annyi a lényege, hogy a giccsimádó, múltba forduló Fidesz hatalmát fitogtatva sajátíthassa ki a budai Várat. Egy valódi kormány az emberek sorsával, a gazdaság mentésével foglalkozik a válság idején, a Fidesz ezzel szemben operett-kormányként már csak a díszletekre koncentrál.

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.02

Az Orbán-féle illiberalizmus nem jelentheti az utat Európa számára

Ezt Luxemburg külügyminisztere jelentette ki. Sőt, szerinte Magyarország már nem demokrácia. Orbán miatt tehát egyre jobban elszigetelődik Magyarország.

  • 2020.07.02

DK: A környezetszennyező Mészáros fizesse vissza az ellopott közpénzmilliárdokat!

A Demokratikus Koalíció gyomorforgatónak tartja, hogy Orbán haverjai szabadon mérgezhetik a magyarokat.

  • 2020.07.02

Orbánék tönkretették a vállalkozókat, jövőre még nagyobb megszorítócsomag jön

35 ezer olyan egyéni vállalkozó van, akik nem indították újra korábban felfüggesztett tevékenységüket.