Adócsökkentési javaslattal állt elő a Párbeszéd

Adócsökkentési javaslattal állt elő a Párbeszéd

Tordai Bence: Vegzálás helyett nyújtson segítő kezet a kormány a katásoknak!

A Párbeszéd szerint nem büntetésekkel, hanem pozitív ösztönzőkkel kellene küzdeni a rejtett foglalkoztatás ellen – mondta Tordai Bence élő bejelentkezésében a Párbeszéd Facebook-oldalán.

Az országgyűlési képviselő ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy Parragh László, az Iparkamara elnöke a katás adózás szigorítását követelte. A fideszes politikus most sem érdekvédőként, hanem Orbán csicskájaként szólalt meg. Sajnos a pénzügyminisztérium nem zárkózott el eddig ettől a javaslattól.

Így könnyen lehet, hogy a közel 400.000 katás vállalkozó segítség helyett plusz terhet kap a nyakába a vámpírkormánytól. Miközben már épp elég nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt hónapokban is.

Pedig a kiszolgáltatott vállalkozók nem jókedvükben, hanem kényszerből mennek bele a rejtett foglalkoztatásos jogviszonyba. Ráadásul az ezért járó, akár többmilliós büntetés egy életre tönkre teheti őket. Mindössze azért, mert csak így tudtak munkát vállalni. Ezért a Párbeszéd azt javasolja, hogy ilyen esetekben kizárólag a munkáltatót büntesse a NAV. Olyan határozati javaslattal áll elő a párt, amely lehetővé tenné a katás kényszervállalkozók foglalkoztatási jogviszonyba való belépését.

Ezt két dologgal érnék el:

  1. A katás vállalkozói szerződést munkaviszonnyá váltók után a munkáltatónak két évig nem kéne járulékokat fizetni.
  2. Nem csak az exkatásokra, hanem mindenkire vonatkozóan bevezetnének egy új, 9%-os SZJA adókulcsot a jelenlegi 15% helyett azok számára, akiknek a fizetése nem éri el a mediánjövedelmet. A  minimálbér szintjén nettó 10.000, a medián bér szintjén pedig nettó 15.000 Ft-tal kerülne így több pénz a munkavállalók zsebébe. Ha egy katás vállalkozó, aki eddig havi 250.000 Ft-ot számlázott a munkáltatójának, ilyen feltételek mellett alkalmazottá válhatna, az adóterhe 20%-ról mindössze 27,5%-ra nőne a mostani 43% helyett. A minimális növekedésért kiszámíthatóságot, és érdemi nyugdíjat kapnának cserébe a munkavállalók.
Igazságosabbá tehetnénk így azt az egykulcsos adórendszert, aminek a 2011-es bevezetése a kiskeresetűek adóterhelésének a növekedésével járt. Kétmillió munkavállalónak jelentene ez az intézkedés magasabb nettó bért.

– ezzel fejezte be az bejelentést Tordai Bence.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.14

EU-s zászló miatt is büntetik Hadházy Ákost

Meg úgy mindenért is. Dudálással bírálta a vámpírkormány intézkedéseit, bírsággal akarták elhallgattatni. 

  • 2020.07.14

2830 milliárdot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére – nem Magyarországon

A francia kormány a valaha volt legnagyobb béremelésére készül, miközben itthon Orbán tönkrevágta az ellátást.

  • 2020.07.14

Az NKA szerint a kormánypropaganda = kultúra

40 milliót kapott a fideszcsicska Pesti Srácok kiadója, 50 milliót a kultúrharcos Szakács Árpád cége a Nemzeti Kulturális Alaptól.