Veszélyben a Balaton! Elég a pusztításból!

Veszélyben a Balaton! Elég a pusztításból!

A folyamatos nádpusztítás miatt iszonyatosan nagy veszélybe kerülhet a Balaton. Biztos, hogy olyan fontos az a sok luxusberuházás és kikötő?

A Balaton Fejlesztési Tanács ülésén ismertetett felmérésekből kiderült, hogy pár év alatt 2,5 százalékkal csökkent a Balaton nádterülete - írta meg a Népszava. 

Az illegális stégek kihelyezése és a feltöltések a nádas pusztításával járnak. Pedig a nádas elengedhetetlenül fontos a Balaton túléléséhez.
A Népszava forrásai szerint az elmúlt években több mint egy-egy hektárnyi nádas tűnt el Balatonakali, Balatonföldvár, Szántód, valamint Fonyód partjairól, s ezer négyzetméter körül csökkent a nádasterület Balatonfenyves, Balatonalmádi, Keszthely, Balatonmáriafürdő, Gyenesdiás, Badacsonytomaj, Zamárdi, Siófok, Balatonudvari és Badacsonytördemic térségében. Csak Balatongyörökön négy év alatt 91-ről 127-re nőtt az illegális stégek, bejárók, feltöltések száma, melyek mind nádirtással jártak. Tavaly pedig Balatonakaliban, az egykori kemping területén épülő villapark miatt irtottak ki csaknem 1500 négyzetméter nádast.

Miközben egyre nagyobb veszélyben van hazánk egyik legnagyobb büszkesége, addig a Orbán és bandája csak ártanak!

Mint ismert, a SzabadaHang oldalán petíció is indult a Balaton megóvása érdekében. Mint a kiállásban is leírják: a "Balaton-törvény" értelmében 44 városban vagy településen érintetlen, többnyire tájvédelmi vagy Natura 2000 minősítéssel ellátott területeket, szabadstrandokat kíván feloldani a tájvédelmi besorolás alól azért, hogy oda ipari kikötőt, luxushajó kikötőt, szállodakomplexumokat és lakóparkokat építtessen nagybefeketetők segítségével. Az önkormányzatok a törvényjavaslatok véleményezésére minden eddiginél rövidebb határidőt kaptak, nincs fellebbezési joguk, vétójoguk.

Több százmilliárdos beruházásokat kívánnak végrehajtani úgy, hogy nem kérdezték meg a lakosságot, pedig közvetlen környezetük és életminőségük hosszútávon lesz befolyásolva. 

Ne engedjen több erdőt és nádast elpusztítani!

Az akcióról és a széleskörű ellenállásról itt írtunk részletesen: (Azóta egyébként már több mint 82 ezren írták alá a petíciót.)

 

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.31

Cseh Katalin Keszthelyen: A magyar tenger nem magántenger!

A Momentum EP-képviselője Elekes Istvánnal, a párt cserszegtomaji polgármesterével állt ki a balatoni szabadstrandokért.

  • 2020.07.31

Vigh László már megint iszonyatosan kínos

A zalai Fidesz-csicska már megint nagyon kínos módon adott át valamit. Két kereket?

  • 2020.07.30

Félmilliárd forintos kárt okozhattak a hétvégi esőzések Zalában és Somogyban

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.